13. fejezet

Jó olvasást! ^^

Winnie szemszöge:

Az országúton vezettem. Siettem, nehogy esetleg utánunk jöjjön. Kelly felhúzott térddel, karjával átfonttan ült az anyós ülésen. Nagyon rossz nézett ki szegény.
- Jó vagy? - kérdeztem.
- Álmos vagyok, de nagyon.
- Bírd ki, nemsokára Rómába érünk.
- Rendben.

2 óra múlva....

Megérkeztünk Rómába. Egy kis hotelben szálltunk meg. Kelly-t azon nyomban elnyomta az álom, mihejst ráfeküdt az ágyra. Én is így tettem az enyémmel. Nagyon álmos voltam.

Következő nap...

Amikor felkeltem, Kelly még aludt. Gyorsan felöltöztem, majd elmentem egy közeli boltba kajáért. Már lassan 2 napja semmit sem ettem. Bevásároltam 14 kiflit, vajat és néhány felvágottat. Visszamentem a szobánkba. Kelly már felébredt. Mikor megkentem a kifliket gyorsan elmajszoltuk őket.
- Winnie, ma elmennék egy buliba, itt lesz a városban egy volt osztálytársamnál.
- Rendben, de vigyázz magadra!
- Köszi! - vigyorgott.
Egész nap semmit sem csináltunk, ültünk és beszélgettünk. Mire észbekaptunk, már fél 7 volt.
- Na én szerintem megyek, hogy festek? - mosolygott rám.
- Gyöngyörű vagy. - adtam meg a rövid válaszomat.
- Köszönöm.
Aztán hipp-hopp már kint is termett a szobából.

Kelly szemszöge:

Elindultam a buliba. A hely 3 sarknyival arrébb volt. Amikor még a 2. sarkon befordultam, valaki erőteljesen a falhoz vágott. Iszonyatosan fájt. Mikor feltápászkodtam, ismételten lökést érezted, és a karom égett. Nagyon fájt, amikor ránéztem teljesen ledöbbentem. Egy fog lenyomat. Ömlött belőle a vér. Nem! Ezt nem akarom! Nem akarok vámpír lenni! Hangos sírásba kezdtem. Senki nem volt a utcán, és senki sem hallott. Ott feküdtem tétlenül a nagy sötétségben, részkódva a fájdalomtól.

12. fejezet

Jó olvasást! ;)

Winnie szemszöge:

Mivel már úgy is bajban vagyok, mivel eloptam egy méregdrga kocsit és elutaztam a világ másik felébe bűnhődnöm kéne. De nem teszem. Mikor beértem Volterrába nagyon nyomasztó lett. Szűk utcák sorakoztak, nem tudtam mit tegyek. Forduljak vissza? Nem. Azt nem tehetem. Leparkoltam és elindultam gyalog. A nagy végtlenségbe mentem. Éreztem, mintha valaki követett volna. Hátranéztem, egy vérvöröshajú hölgy napszemüvegben kitűnt a tömegből. Nem hasonlított szerecsére Zore-ra. Mentem tovább. Beértem egy sikátorba majd megálltam és a földre rogytam. A nő odalépett hozzám.
- Szia, segíthetek? Úgytűnik nem boldogulsz? - mondta mosolyogva.
- Jónapot, ha nem lenne probléma. - válaszoltam susorogva.
- Remek. Bemutassam a várost? Idegenvező vagyok.
- De nekem nincs pénzem... - szontyolodtam el ismételten.
- Ingyenes. Csak most, csak neked. - válaszolt.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
Elindultunk ki az utcából és a fő útra tértünk. Bemutatta nekem a város nevezetességeit. Páran, úgy 10-15-en csatlakoztak hozzánk. Már nagyon ki kellett mennem a mosdóba. A nő megmutatta merre találom. Elmentem az épületig, aztán beléptem. Hangos zokogást hallottam. Nem tétlenkedhettem, mi van ha valami sérülése van? Betörtem az ajtót. Egy mézszőkehajú lány volt ott, a keze megvágva.
- Istenem mit teszel magaddal!
- Fááj, annyira fáj! - sírt.
Gyorsan kikísértem. És a csaphoz nyomtam a kezét. Levettem a kék pulóveremet és a keze köré csavartam.
- Köszönöm. - nyögte ki halkan és nyugodtan. - Hadd mutatkozzak be. Kelly Lost vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Winnie Houston-Mennie. - mutatkoztam be. - És hol a családod?
- Nincs... - mondta lehangoltan.
- Akkor, hogy kerültél ide?
- Megszöktem. Egy intézetben voltam és egy kislány kínzott esténként.
- Fre...a frenforti?
- Igen, honnan tudod?
- Az édesanyám ott volt bezárva. És mesélte nekem.
- Értem. De innen el kell tűnnünk, de mi hamarabb!
- Miért?
- Mert itt vámpírok vannak. Egy vörös domina az aki bevezet hozzájuk, aztán megölnek.
- Az lehet, ő kísért el. De kint vár az ajtóban.
- Ablak.
- Okos. - kacsintottam.
Óvatosan, halkan kimásztunk az ablakon aztán futottunk ki a városból. Elkötöttem még egy kocsit, de ez már nem volt olyan szuper. Nem is érdekelt amúgy...

11. fejezet

Ez lehet kicsit brutálisra fog sikredni. XD puszi

Winnie szemszöge:

A szobából nem volt kivezető út, csak egy mellékhelység. Halkan, megembelve a székemet odasétáltam Vicki-hez, hogy kivegyem a csizmájából a zsebkését. Lassan kiemeltem, majd elvágtam a kötelet. Mivel már nagyon kellett, bementem abba a bizonyos szobába és lefagytam. Vérrel fel volt írva, hogy "Visszatértem, halott leszel". Nem értettem. Ki tért vissza? Kicsit beparáztam, de a WC-t mégis csak használtam. Amikor készen lettem, odamentem lábujjhegyen Vickihez, hogy hátha felébred.
- Vicki, Vicki élsz? - suttogtam a fülébe.
Kicsit nyöszörgött majd egy hangos sikollyal majdnem liszakította a dobhártyámat.
- Vick, Vick nyugii. - nyugtattam.
- Ihoaoafá. - mondta.
- Mi?? Nem értelek. - tétlenkedtem. - Nyisd ki a szád.
Ledöbbentem. Istenem. Levágták a nyelvét. Hogy mondjam el neki, hogy többé nem beszélhet?
- Ia?
- A nyelved...levágták.
Megint hangosan sikoltott. Annyiar sejnálom szegényt. Elkezdett sírni. Hangos csörömplést hallottam. Gyorsan visszafutottam a székhez és a kezemre csavartam a kötelet.
A hátunk mögött valami kinyílt és egy magassarkú kopogását hallottam meg.
- Nocsak-nocsak. Kik vagytok ti? - kérdezte egy hang szemrehányóan.
- Én Winnie ő pedig a testvérem Vicki. - adtam meg a választ.
- Mi a vezeték nevetek? - kérdezett ismét.
- Houston-Mennie.
- Pompás. - mondta vidámat.
- Szóval Chad és Jenett lányai vagytok.
- Te-te honnan ismered a szüleinket? - kérdeztem.
- Régi "barátaim".
Még mindig nem láttam az arcát. Ez nagyon megrémített.
- Mondcsak Winnie, édesanyád vagy apád mesélt egy kislányról még fiatal korukra visszamenőleg? - kíváncsiskodott.
- Őőőő... aztihszem, igen. Egy árvaházi kislányról, Zore-nak hívták ha jól emlékszem. - dadogtam.
- Ezt a választ akartam hallani. - mondta meggyőzően.
Ismét kopogást hallottam. Előrelépett, és egy kecses, barnahajú nő volt az.
- Zore vagyok.
- Akkor te-te most megakarsz...
- Igen. - majd ördögien felnevetett.
- Kérlek nee. Annyit szenvedtünk. - kérletem.
- Későő drágaságom. A testvéred lesz az első.
- Neee! - sírtam.
- Hubles! Vigye ki a lányt. És végezze ki!
Ekkor belépett egy nagydarab pasas, és magával vitte Vicki-t.
- Várj!
- Mivan? - kérdezte Zore.
- Csak hadd búcsúzzak el.
- Rendben. - susmogta a bajsz alatt.
Odakísérték hozzám a testvéremet.
- Figyelj Vicki! Bármi is történik tudd, hogy szerettelek és szeretni is foglak!
És ekkor kivonszolták őt. 5 percre rá egy erőteljes, hangos sikolyt hallottam. Zore felkuncogott.
- Mi olyan vicces?
Ekkor előrántottam a kést és beleszúrtam a mellkasába. Az "ajtó" még nyitva volt. Ekkor kirohantam. Futottam. Nem érdekelt, hogy merre és, hogy milyen fárat vagyok. Futottam. A reptérre értem. Felosontam egy repülőre. Nemtudtam hová tart, de nem is érdekelt, csak el onnan.

2 nap múlva...

Olaszországban voltam. Egy motelben kaptam ingyen egy poros szobát. Felhívtam anyát. Csak az üzenet rögzítő volt bekapcsolva.
- Anya! Anya figyelj. Zore megölette Vickit, pedig annyira siettem, de nem tudtam megállítani. Én leszúram a csajt, és most Olaszországban vagyok. Utazz Peruba és maradj ott. Szeretlek.
Leraktam a kagylót. Elindultam sétálni. Találtam egy szép kis LandRovert és feltörtem. Nem érdekelt, hogy elkapnak a zsaruk. De nem is jöttek. Azt mondják a város ahol mindenkit elfogadnak az...Volterra. Oda tartottam.

10. fejezet

Bocsi h nem írtam de nem volt ihletem. XD
Itt a kövi rész. :D

Winnie szemszöge:
Anya lehívott engem. Lesétáltam a lépcsőn és bekanyarodtam a nappaliba.
- Szia anya! Mondjad.
- Szia kicsim. Kérlek kísérd el a hugodat a randira, vagy beszéld meg valakivel, hogy mennyetek ti is oda, mert nem akarom, hogy egyedül legyen. - kérlelte.
- Ooookééé. Megpróbálok valamit tenni.
- Köszönöm drágám.
Visszamentem a szobánkba. Vicki már nagyban sminkelte magát.
- Hallod Vick, hova is mentek?
- Nemtudom pontosan, azt mondta, hogy valami buliba, de hogy hová azt nem. Kérte, hogy találkozzunk a Grow street és a Frankin street sarkán.
- Anya megkért, hogy kísérjelek el. De nem leszek ott, csak veled megyek.
- Ajjh. Oké. De aztán elmész ugye?
- Igen, elmegyek.
- Akkor jó.
Felvettem egy türkiz hosszúujjút és egy fekete csőnadrágot, aztán indultunk a buliba. Valahogy rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Lementünk az előszobába és elbúcsúztunk anyától. Mikor kiértünk már sötét volt, itt hamar sötétedik. Mentünk az egyenes úton, de csak romos apartmanok voltak.
- Figyelj Vicki, én kicsit beparáztam. - mondtam suttogva.
- Ja, én is kicsit. - mondta ő is.
Odaértünk a sarokra de senki nem volt ott. Már elmúl fél 6 és a "randijuk" 5-re lett megbeszélve. Vártunk. Hangos csörömpölés és kacaj törte meg a hátborzongató csendet. Úristen mibe keveredtünk? Az arcom eltorzult a félelemtől. A lámpa elkezdett pislákolni. Istenem, én nem akarok most meghalni. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Mikor azok a ricsajozó srácok odaértek Vicki döbbenten meredt rá a feketehajú srácra. Nyilván mindannyian holt részegek, a szaguk árulkodik.
- Szia cica, mehetünk a buliba? Hm? - mondta nyájas hangon.
- Húzz innen Peet, azt hittem te normális vagy! - ordított Vicki.
- Ne kapd fel a vizet cukorborsó. - nyugtatta. - Talán ezt meg kéne beszélnünk.
Peet megfogta Vicki kezét, de ő egy erőteljes rugással a gyomorszájába mért egy ütést.
- Fuussss! - ordított.
Rohantunk ahogyan csak tudtunk, de nem mértük fel a területet, hová is megyünk? Eltévedtünk, nagyszerű. Megálltunk. Már valószínűleg nem követnek minket. Ekkor eyg halk koppanást hallottam és egy ördögi nevetést, aztán minden elsötétült.

Pár órával utánna...

Felkeltem. Egy sötét szobában voltam. Egy székhez kötöztek. A kezem és az arcom véres volt. Nagyon fájt. Néhány fákja világította meg a termet. Észrevettem, hogy Vicki is meg van kötözve. A sérülései valamivel súlyosabbak, mert nincs az eszméleténél. Jajj neee.

9. fejezet

Ajánlom Bari-nak, ami kiírta, hogy szülinapom van^^ és mert ajánlotta nekem, és mert nagyon szeretem. *___________* Meg persze minden olvasómnak is. :)



Jenett szemszöge:

Valami nagyon nincs rendeben ezzel a Zore-val. Hogy lehet egy kislány ennyire "ördög". Mondjuk nem olyan kicsi, mert 2 évvel fiatalab, mint én, és én 18 vagyok. Félek. Beszélnek kell Chaddel. Éppen a nappaliban ült és nézett valami béna motor show-t. Elhelyezkedtem mellette a vörös kárpiton.
- Figyelj, te nem gondolod kicsit furának ezt a Zore-t? - kérdeztem kérkedően.
- Dee, van benne valami amit mondassz. - válaszolta meglepetten.
- Szerintem el kéne húznunk innen - mondtam félénken.
- Háát, nem is tudom - kezdte. - Hova mennénk?
- Bárhová, csak el innen. - vágtam rá.
- Oookééé. - válaszolt elnyúlt hangon.

*két*nap*múlva*

Itt vagyunk Degucigalpán Hondurasban. Szép hely. Aggódom és félek egyszerre. Mivan Zore-val? Mivan, ha ez csak valami félreértés volt? Annyira megsajnáltam szegényt, de mit tehettem volna? Beparáztam. Amikor felértünk a lakásunkba elájultunk, amint megláttuk. Egy lepukkant hely volt. Egy csótány rohant el előttem. Felsikoltottam. Chad megnyugtatott. Remélem itt nem fog semmi rossz történni.

60 évvel később...

Jenett szemszöge:

Szerencsésen nem történt velünk semmi baj. Chad megkérte a kezemet és született két lányunk akik ikrek, Vicky és Winnie. Most 15 évesek. Chad 2 éve eltávozott tőlünk. A lányoknak a szívük megszakad, a valamit találnak, ami az apjuké. Én is sokat gondolok rá, és ez fájó emlék nekem.

Vicky szemszöge:

Sziasztok. A nevem Vicky. 15 éves vagyok, bara a hajam és zöld a szemem. Remélem ennyi elég belőlem. Most a Wyoming beli Casperben lakunk. Nagyon szép hely. Winnie-vel imádjuk a kalandokat. Egyszer elmentünk kalózkincset keresni olyan mágneses kereső bigyusszal és kincs helyett néhány rozsdás fém flakont találtunk. De a legjobb persze a jelmez volt. Hihi.
- Vicky! Kölcsönadod a zöld felsődet? Randim van Peet-tel és nem akarok hülyén kinézni! - ordított fel Winnie.
- Aha, de te amúgy is hülyén nézel ki. - nevettem.
- Köszi tesó...MI?! - vont kérdőre.
- Nyugi, csak vicceltem. - megint mosolyogtam.
- Egy angyal vagy agyarakkal tesó - mondta viccesen.
- Te meg egy nyávgó albatrosz - feleltem csak úgy.
- Mi a fene azaz albatrosz? - kérdezte. - Valami színes béka?
- Nem, te dilis. Egy madár. - válaszoltam ismételtem.
- Haggyuk. - mondta.
- Szerintem is. - mondtam én is.

8. fejezet

Jenett szemszöge:

Mikor kiengedtek minket a házból annyira örültem. Chad mondta, hogy a régi házukba fogunk beköltözni. Jujj, de szuper lesz. Elvigyorodtam. Amikor odaértünk a házhoz egy nő egy gömbbel a kezében valamit motyogott.
- Szerbusztok fiatalok! Úgy érzem, hogy te lány... - kezdte.
Magamra mutattam, hogy rám értette-e.
- Igen te. Az unokatestvéred Fayette Dupren meg fog téged látogat. - mondta.
- Aha... kösz. - válaszoltam unottan.
Azzal a nő elment, mi pedig bementünk a házba. Gyönyörű volt. Chad körbevezettt minket. A szobám egyszerűen mesés. Kék és zöld színkombinációs volt. Zore szobája lila volt. Chadé pedig tengerkék. Annyira nagyszerű.
- Oh Chad, ez annyira szép. - mondtam lelkendezve.
- Igen, szerintem is. - válaszolta vidáman.
Ekkor furcsa hangokat kezdtünk hallani Zore szobájából. Nem akartunk berontani, szóval halkan odasettenkedtünk. Valakihez beszélt.
- Igen mester, becserkésztem egy lányt és egy fiút. A jósnő ugye le tudta őket fényképezni? - mondta. Egy kis szünettel később.
- Rendben. Még meglátjuk, hogy mit szólnak ezek a kis semmirekellő kis piócák, hogy megverték a testvéremet. - halk kacagás.
- Lisbeth kikapcsol.
Megmerevedtem. Már soha nem lesz ennek vége? Ekkor egy hangos kacagást hallottam.
- Minden rendben Zore?
- Igen!

Zore szemszöge:

Mikor lerázták Jenették a nyomkövetőt, Chad megmutatta a szobákat. Elég puccos hely, mit ne mondjak. Amikor egyedül tudtam lenni, bementem a szobámba és az MP4-emet bekapcsoltam és a fülhallgatót feltettem. Megnyomtam a sárga gombot és ekkor kapcsoltam a Mestert.
- Jónapot Mester! Hogy megy a küldetés? - kérdeztem kedvesen.
- Jónapot Lisbeth ügynők! Nagyszerűen. Találkozott remélem a nyomkövetővel! - mondta.
- Igen uram. - válaszoltam.
- És becserkészte már azokat a kis... - kérdezte eltompult hanggon.
- Igen mester, becserkésztem egy lányt és egy fiút. A jósnő ugye le tudta őket fényképezni? - mondta.
- Nagyszerű és igen, a kép nagyon jó lett! - mondta boldogan.
- Rendben. Még meglátjuk, hogy mit szólnak ezek a kis semmirekellő kis piócák, hogy megverték a testvéremet. - halkan kacagtam.
- Lisbeth kikapcsol.
Ekkor lekapcsoltam az MP4-et és hangos kacagásba kezdtem.
- Minden rendben Zore? - kérdeztem Jenett.
- Igen! - válaszoltam.

7. fejezet

Jenett szemszöge:

Megint beesteledett. És találjátok ki, mi történt? Igen, WC-re kellett mennem. Már kerülgetett a röhögő görcs, de nem szólaltam meg. Benyomtam a -es gombot, jöttek is. Fel keltettem Chad-et, mert azt mondta ,,Ahol én vagyok, ott van ő is". Egyáltalán nem látszott rajta, hogy fáradt vagy ideges lenne. Nyugott és magabiztos volt. Bementem a WC-be és elvégeztem a dolgomat. Megint kimentem a mosdó kagylóhoz, de nem Tamarát láttam, hanem Frenfortot. Átfutott rajtam a hideg. Csak egy rövid sikolyra tudtam venni a bátorságot.
- Áááááá! - ordítottam.
Abban a pillanatban Chad már ott is volt mellettem.
- Fren! Miért csinálod ezt, ezzel a kedves lánnyal? Mit ártott ő neked? - vetette a kislány szemére.
Két pillanat alatt az ideg betegből egy szeretni való kislány lett.
- C...c...chad? Te vagy az? - kérdezte.
- Igen Fren, én vagyok!
- óóóó Chad! - sírt.
- Shh...nyugi. - nyugtatta őt.
- Annyira hiányoztál. - még mindig dőltek a könnyek a szeméből.
- Te is nekem. - mondta Chad.
- És mit keresel itt? - vonta kérdőre Chadet.
- Anyámékat megölte Samara Morgen.
- MI?! Megölöm azt a sza*hát! Mindjárt jövök. - mondta. - Muhahahahaha!!
Ekkor a kislányból megint egy rémisztő szörny lett, valamit motyogott és kinyílt előtte egy kapu. Ő bement és mi csak néztek.
- Most meg mi történt? - kérdeztem.
- Úgy tűnik Fren elkapja Samarát. - kuncogott.
- Dehát őt nem lehet megölni. - mondtam rémülten.
- Te csak azt hiszed. - nevetett. - Fren kicselez akárkit.
- Ha te mondod.
Ekkor megint megnyílt az ajtó és Fren a földön a hajánál fogva húzta be hozzánk a kazettás csajt.
- Idefigyelj WC pumpa. Azonnal kérj bocsánatot Chad Houstontól!
- Bo..bo..bo.. - megszakították.
- Gyorsabban kis anyám. Láttalak ám a fodrásznál. - mondta. Erre kitépte Samara haját. - Pff...tudtam, hogy póthaj.
- Áááááá! Bocsánat Chad Houston! - könyörgött. - Engedjetek el!
- Na húzz innen és meg ne lássalak a barátaim és a családom körül, mert akkor nem kíméllek!
Ekkor beráncigálta Samarát a WC-be és lehúzta.
- Huh... ez durva volt. - jegyeztem meg.
- Sajnálom Jenett, nem tudtam, hogy Chad barátnője vagy... - mondta.
- Mi én... - ekkor Chad a kezét a szám elé tette.
- Köszi Fren, ha nem bánod most már megyünk. - mondta Chad.
- Oké, sziasztok! Majd még találkozunk. - válaszolt.
- Szia! - mondtuk egyszerre Chaddel.
Kisétáltunk mosdóból és bementünk a szobánkba. Elkezdtünk beszélgetni, de csak suttogva.
- Mégis mi volt ez? - kérdeztem felháborodottan. - Én nem vagyok a barátnőd! Pedig jó lenne...
- Leszel a barátnőm? - kérdezte elpirulva.
- Igen. - válaszoltam boldogan.

*következő*nap*

Jöttek értünk, hogy elmenjünk reggelizni. Ajj, utálom ezt a helyet! Mikor odaértünk a hangos bemondó megszólalt. Már megint???
- Figyelem! Jó hírünk van! A 207-es szoba lakóit kiengedjük ebből a házból és kívánunk nekik kevésbé ilyen rossz életet!
Úr isten! Kiengednek! Annyira örülök!! DE várjunk csak... Zore még kislány és sehol nem tudna élni. Van egy ötletem.
- Figyelj Chad, mivel Zore-nak nincsenek szülei nem tudna hová menni, lakhatna velünk? - kértem meg.
- Felőlem! - válaszolt mosolyogva.
- Igen! - ugráltam örömömbe. - Zore, mostantól velünk fogsz élni!
- Jee! - mondta boldogan.

6. fejezet

Jenett szemszöge:

Chad még sok mindent mesélt arról a kazettáról, hát gondoltam, megkérdezem, ismeri-e a frenforti történetet.
- Hát ez biztos rossz lehetett. - mondtam. - És te ismered ennek a helynek a történetét?
- Igen ismerem. - felelte. - Frenforti idegbeteg.
- Honnan? - csodálkoztam.
- Az a frenforti idegbeteg a dédnagymamám testvérének a lánya volt. Engem nem bánt, mert ismer.
- Értem, mert engem meg akar ölni.
- MI?! - szökkent fel. - Mégis miért?
- Mert a barátnőmet megölte, vagy valamit csinált vele és megakartam keresni, de egy lány elmondta mi történt és ezért megátkozott.
- Nyugi, ha velem maradsz, akkor nem fog bántani.
- Huhh, köszi. - mosolyogtam.
- Nincsmit. - mosolygott.

5. fejezet

Emmett vígasztalt és azt mondta, hogy megvéd a szörnytől. Furcsán éreztem magam. Mindegy. Visszamentem aludni, mert már a fáradságtól majdnem összeestem.

*következő*nap*

A hangszóró fülsüketítően megint megszólalt. Mégis miért? Ennyire sokat még nem használták azt a vackot.
- Figyelem! Új lakó! Chad Houston az új lakó. Mivel megüresedete gy ágy ezért ő is a 207-es szobába kerül! Köszönöm a figyelmet!
Megint egy új lakó. Lassacskán a fél város a mi szobánkban fog megélni. Mikor visszatértünk a szobában ült Chad, Alice ágyán.
- Szia Jenett! - köszönt.
- Ühm, szia. Gondolom te vagy Chad. Honnan tudod a nevemet? - kérdeztem.
- Onnan, hogy a pólódon van a cimkére írva. - kuncogott.
- Upsz, tényleg. - nevettem.
- Miért kerültél ide? - kérdeztem ismételten.
- Gondolom te is hallottál arról a kazettáról amit ha megnézel 7 nap múlva meghalsz.
- Igen.
- A szüleim megnézték és meghaltak.

4. fejezet

Jenett szemszöge:

Nagy sikoltásra lettem figyelmes. Egy nő rohant be az épületbe.
- Egy láá..á..á..nny! Kint a..a..a földön! Azonnal jöjjenek! - mondta rémülten a hölgy.
Néhány orvos ment ki, és a karjukba fogva hozták be a lányt. Amikor megláttam, hogy ki az a lány megdermedtem. Alice volt az, nem moccant. A teste jeges volt. A bőre fal fehér. A szeme vörös. Mégis mi történt? Az orvosok bevitték a 432-es kórterembe. Odamentem a recepcióshoz.
- Elnézést, mi történt Alice-cel? Azzal a lánnyal aki most hoztak be? - kérdeztem.
- Sajnálom, de nem mondhatom el, mert kiakadnál. Megfogod tudni. - válaszolta.
- Oké.
Visszaültem és a gondolataimba meredtem. Mégis hogyan? Megfogom tudni? Min akadnék ki? Ajj, ez annyira nyomasztó. Elfacsarodtam. Megpillantottam egy srácot. Még nem nagyon láttam, de biztos nem új, mert azt bejelentették volna. Odamentem hozzá.
- Szia, Jenett vagyok! - mondtam és mosolyogtam.
- Ohm, szia. Emmett vagyok. - mondta feszülten.
- Talán valami baj van? - kérdeztem félénken.
- Nem semmi, csak azon gondolkodtam, mi van az őrült ló lábán. - kuncogott.
- Miért? Mi van? - kérdezősködtem.
- Psziho-pata. - nevetett fel.
Errefelé nem nagyon hallottam még akárkit is nevetni.
- Nekem mennem kell, majd még beszélünk vicces fiú. - nevettem el magamat.
- Oké, furi lány. - nevetett.
Mrs. Ovverlung bevezetett minket a szobába. Olyan furcsa volt, hogy nincs ott Alice. De Emmett poénján legalább egy jót nevettem. Hihi.

*este*

Megint ki kellett mennem. Tudom, lefekvés előtt kéne, de hát akkor még nem kell. Benyomtam a 2-es gombot ismét és jött is egy férfi. Olyan volt, mint valami zombi, se kép, se hang. Egyszer csak meglátom Emmettet.
- Szia! Te is WC-re? - kérdeztem egy kuncogást leplezve a hangomban.
- Szia, nem. Te is hallod? - kérdi.
- Nem, mit? - gyanakodtam.
- Hát ezt a nevetést.
- Nem, de ha akarod megyek veled, csak várj meg.
- Oké.
Na, ebből baj lesz érzem. Na mindegy, bementem a fülkébe, elvégeztem a dolgomat. Mentem, hogy megmossam a kezemet és akkor a tükörbe pillantva megint láttam azt a lányt. Nem tétlenkedhettem, odaszóltam neki.
- Szia! - mondtam.
- Szia. - felelte.
- Ki vagy? - kérdeztem.
- Tamara Wrisburg.
- És miért vagy véres?
- Frenfort miatt.
- Mi az a Frenfort?
- Egy ideg beteg aki öt évente ebben a házban gyilkol. Én is az áldozata vagyok. Már 35 éve itt kísértek este a tükörben.
- És nem tudod, hogy miért hallanak egyesek hangokat?
- Nem engedheted, hogy utána menjenek! Frenfort volt az. Ő VOLT! NEEE!
Ekkor egy barna hajú kislány lépett elő a semmiből.
- Cö-cö-cö. Rossz kislány voltál Tamara. Nem megmondtam? - mondta gúnyosan a lány.
- Neee, kérlek Fren, neee. - sírt.
- Késő bánat.
Ekkor a lány elkezdte fojtogatni Tam-met. A falhoz verte egy csomószor. Amikor már Tam alig állt a lábán abba hagyta.
- Ha nem engeded Emmett Dale McCarty-t a nevetés után, a halálod hamarabb fog eljönni és nem leszek kíméletes!
- NEEE!
Ekkor Emmett betörte az ajtót. Mindenki eltűnt, csak mi maradtunk.
- Bocsi Jenett, de ordibálást hallottam. Minden rendben?
- Igen persze. Vagyis, dehogy is! Nem mehetsz a nevetés után, mert az ölte meg Alice-t. Most engem fog megölni, mert elmondtam, de nem hagyhatom, hogy többen meghalljanak!
- Nyugi Jenett, már nem hallom egy ideje.
- Jajj, ne. Akkor, ezt direkt csinálta.
Hangos zokogásba kezdtem.

3. fejezet

Jenett szemszöge:

Este van már. Mentünk aludni, de nekem nagyon ki kellett mennem a WC-re. Amúgy meg Sam el se mondta, hogy miért került ide. Na mindegy.
*Álom* Egy erdőben vagyok. Látom a fényt és futok felé. Nem is erdő volt, hanem ez a hely ahol most vagyok. A fény a való világ volt. Igen! Futottam, amikor elémtoppant egy félelmetes szörny. *Álom*
- Áááááááááá! - sikoltottam fel.
Tényleg ki kéne mennem a budira, mert mindjárt be pisilek. Megnyomtam a csengőt és megnyomtam a 2-es gombot, ami a WC-re kísérést jelenti. Istenem, ilyet. Pár perc múlva jött egy nő, és a mosdóba kísért. Az ajtónál kint várt. Bementem a fülkébe és végedtem a dolgomat. Amikor kimentem, odaléptem a mosdó kagylóhoz és a tükörhöz. A tükörben megláttam egy vörös hajú nőt, mindene véres volt.

Alice szemszöge:

Az éjszaka kellős közepén felkeltem. Semmit nem hallottam. Valami nagyon furcsát éreztem. Odamentem a telefonhoz és benyomtam a 3-as gombot. Ekkor jön egy orvos aki jön utánnam, ha ki akarok menni a folyosóra. Kimentem és megkerestem a recepcióst.
- Jó estét, Jenett Mennie hol van? - kérdeztem.
- A mosdóban.
Ekkor kacagást hallottam.
- Ön is hallotta a nevetést? - kérdezősködtem ismét.
- Nem. Lehet, hogy nem vette be a mai adag gyógyszerét?
Hadjuk. Egy fél pillanatra lehunytam a szemem, mire mindenki a földön feküdt. Lélegeztek, de nem mozdultak. Mi történhetett? Ismételten nevetést hallottam, de ez most hangosabb volt. A hang folytonos kacagásban tört ki. Hát követtem. Egy kórteremhez jutottam. A 2012-es volt. Nem is tudtam, hogy van ilyen? Talán azért, mert a 4. emeleten volt. Bementem. Egy barnahajú kislányt láttam. Még mindig nevetett valamin. Odaléptem hozzá.
- Szia kislány. Hát te mit keresel itt? - mondtam kérdően.
A lány csak 1 szót mondott, de az a fejembe vésődött.
- FRENFORT! - ordította.
A lány hangos, ördögies nevetésbe kezdett. A kezével, mintha el akart volna lökni maga mellől, hirtelen a falnak csapódtam. Ekkor elsötétült minden.

Jenett szemszöge:

Már 30 perce mozdulatlanul álltam a tükör előtt és azt a nőt, nem is nőt inkább egy kamasz lányt bámultam. Hangos kopogás törte meg a csendet.
- Jenett! Készen vagy már? - mondta a kint váró orvos.
- FRENFORT! Muhahahaha.
Azzal a lány eltűnt és megfogta a kezemet. Ordítottam.
- Igen, megyek mindjárt.
A kezemet a hideg víz alá nyomtam, mert nagyon fájt. Egy F betű volt át húzva egy X-xel. Ez meg hogyan? Mindegy menjünk. Amikor kimentem a mosdóból és visszaértem a szobába akkor vettem észre, hogy Alice nincs az ágyába. Gyorsan megkérdeztem a nőt, hogy hol van, de csak annyit mondott, hogy egy doktorral.

*következő*nap*

Mrs. Ovverlung keltett minket, mint mindig. Alice pedig sehol sem volt. Talán kiengedték? Nem hiszem. Leültünk az aszalhoz, ahoz ami a kegközelebb volt a recepcióhoz. Hallottam néhány dolgot a vezető és a recepciós beszélgetéséból.
- Én megmondtam, hogy eljön. Alice-t már elkapta és ha mi is bemegyünk akkor már nem látunk napvilágot az biztos.
- Blfgdlkngdfklndg. - *nem értettem*
- De nagyon kell vigyáznunk, mert szerintem a következő Emmett lesz a 198-as teremből. Tartsák figyelemben!
- Rendben!
Nos ennyi. Várjunk csak, nem ennyi?! Alice-t elkapta valaki és valahol itt. Ki az az Emmett? Soha életemben nem hallottam róla.

Recepciós szemszöge:

Mary Alice Brandon nincs itt. Szóval ő volt az első. Ő kapta a nevetést. Vele könnyen, fájdalom nélkül elbírkózott. Nem bántotta annyira. Emmett valószínűleg az éneklést hallja. Nagyjából megvan a lista, hogy ki milyen halált fog halni.

Mary Alice Brandon - nevetés - könnyű
Emmett Dale McCarty - éneklés - laza
Jane Elizabeth Volturi - dúdolás - mazchista
Kelly Stacy Lunk - morgás - fájdalom
Jenett Mennie - sikoly - brutális

2. fejezet

Jenett szemszöge:

A csöndet egy hangos recsegés szakította félbe. A hangos bemondó volt. A hang előtt egy zajos síp szó hallatszott. Mindenki csak a fülét fogta.
- Figyelem! Új lakó. A neve Samantha Rogers. A szobája a 207-es. Köszönöm!
A 207-es? Hisz az a mi szobánk. Remélem valami jófej lány és nem idegbeteg. A kaja, mint mondig förtelmes volt. Szerencsére kaptunk valami löttyöt is amit "teának" neveztek.
- Sorakozó! - szólalt meg a vezető.
Mindenki beállt a saját sorába és indult be a szobájába. Az új lány ott ült az ágyon. Odamentem hozzá.
- Szia! Gondolom te vagy Samantha! - mosolyogtam.
- Szia! Igen én vagyok, és te ki vagy? - kérdezte.
- Jenett Mennie. - válaszoltam. - Miért kerültél ide?
- Nem nagyon szeretnék róla beszélni, inkább majd holnap. Most túl fáradt vagyok. - mondta Sam.
- Oké, nem erőltetem. - szólaltam meg.
Azzal Sam ment és ráfeküdt az ágyára. Látszott, hogy neki se tetszik.

***

Ma is, mint mindig fáradtan kóvájogtunk ki az ágyból. Bejött Mrs. Ovverlung és kitessékelt minket a szobából a fülsüketítő ordításával. Köszi.

Sam szemszöge:

Valaki hangosan ordított a szobában. Az a nő volt, aki reggelente kelt minket. Pff.
- Kelés!
- Rendben! - válaszoltuk egyszerre.
Kimentünk az étkezőbe és leültünk az asztal mellé. Valami trutyi volt a kenyérre kenve. Elég furcsa színe volt, mert sárga pigmentű ételt nyomtak az orrunk elé.
- Figyelj Jenett, ha visszamentünk akkor elmesélem mi történt velem.
- Oké! - válaszolta Jenett.

Mrs. Ovverlung szemszöge:

Rendesen kiugrasztottam az ágyukból a lányokat. Örültem, hogy ilyen jó munkát végzek. Amikor kimentek, odajött hozzám a recepciós.
- Hölgyem, ugye tudja, hogy pár nap múlva ismét 5 éven keresztül eljön a... - közbevágtam.
- Ne szóljon senkinek! - vágtam rá.
- De ugye tudja a következményeit? - kérdezte.
- Igen!
Azzal elmentem a hölgy mellől.

Recepciós szemszöge:

Ajjaj, a naptára a Frenforti idegbeteg éve jött el ismét! Azonnal szólnom kell a vezetőségnek. Odamentem hát Mrs. Ovverlunghoz és elmondtam neki.
- Hölgyem, ugye tudja, hogy pár nap múlva ismét 5 éven keresztül eljön a... - mondtam, de közbevágott.
- Ne szóljon senkinek! - vágta rá.
- De ugye tudja a következményeit? - kérdeztem.
- Igen! - válaszolt, aztán elment.

Alice szemszöge:

Ott ültem az asztal mellett és csak piszkáltam a kaját. Egyszer csak látomásom jött: A Frenforti idegbetegről zagyvál valamit a recepciós Mrs. Ovverlungnak aztán ő faképél hagyja és a recepcióst elkapja. Meg kell állítanom.

1. fejezet

Jenett szemszöge:

Felkeltem a büdös, poros ágyból. Köhögtem. El sem tudom képzelni, miért kerültem ebbe a házba. Ez egy nyomasztó, rideg és kedvtelen hely. Utálok itt élni, de muszáj. Még csak 15 éves vagyok és a 18. életévemet be kell töltsem, ha el akarok innen menni.
- Ki az ágyból senkiháziak! Egy sorba, azonnal! - ordított egy hang. Mrs. Ovverlung volt. Irritált a hangja, meg ahogyan kinéz. Fúj.
- Igenis hölgyem! - feleltük egyszerre. Két szobatársam volt, Alice és Zore.
- 1 percük van arra, hogy felöltözzenek! Nyomás! Senkit nem várunk meg!
Rohantunk az öltözőbe, hogy felvegyünk a szokásos, fekete pólóból és szürke sortból álló egyenruhánkat. Már van 1 éve nem volt mosva. Egyszerűen bűzlött.
- Hagyják abba! Indulás az étkezőbe!
A kaja förtelmes volt. Mindig ugyan azt a moslékot adták nekünk. Komolyan, ezt élvezik? Leültünk az asztalhoz. A kajából muszáj ennünk, mivel mást nem kapunk. Már 12-en meghaltak ételmérgezésbe ill. koplalás miatt.