11. fejezet

Ez lehet kicsit brutálisra fog sikredni. XD puszi

Winnie szemszöge:

A szobából nem volt kivezető út, csak egy mellékhelység. Halkan, megembelve a székemet odasétáltam Vicki-hez, hogy kivegyem a csizmájából a zsebkését. Lassan kiemeltem, majd elvágtam a kötelet. Mivel már nagyon kellett, bementem abba a bizonyos szobába és lefagytam. Vérrel fel volt írva, hogy "Visszatértem, halott leszel". Nem értettem. Ki tért vissza? Kicsit beparáztam, de a WC-t mégis csak használtam. Amikor készen lettem, odamentem lábujjhegyen Vickihez, hogy hátha felébred.
- Vicki, Vicki élsz? - suttogtam a fülébe.
Kicsit nyöszörgött majd egy hangos sikollyal majdnem liszakította a dobhártyámat.
- Vick, Vick nyugii. - nyugtattam.
- Ihoaoafá. - mondta.
- Mi?? Nem értelek. - tétlenkedtem. - Nyisd ki a szád.
Ledöbbentem. Istenem. Levágták a nyelvét. Hogy mondjam el neki, hogy többé nem beszélhet?
- Ia?
- A nyelved...levágták.
Megint hangosan sikoltott. Annyiar sejnálom szegényt. Elkezdett sírni. Hangos csörömplést hallottam. Gyorsan visszafutottam a székhez és a kezemre csavartam a kötelet.
A hátunk mögött valami kinyílt és egy magassarkú kopogását hallottam meg.
- Nocsak-nocsak. Kik vagytok ti? - kérdezte egy hang szemrehányóan.
- Én Winnie ő pedig a testvérem Vicki. - adtam meg a választ.
- Mi a vezeték nevetek? - kérdezett ismét.
- Houston-Mennie.
- Pompás. - mondta vidámat.
- Szóval Chad és Jenett lányai vagytok.
- Te-te honnan ismered a szüleinket? - kérdeztem.
- Régi "barátaim".
Még mindig nem láttam az arcát. Ez nagyon megrémített.
- Mondcsak Winnie, édesanyád vagy apád mesélt egy kislányról még fiatal korukra visszamenőleg? - kíváncsiskodott.
- Őőőő... aztihszem, igen. Egy árvaházi kislányról, Zore-nak hívták ha jól emlékszem. - dadogtam.
- Ezt a választ akartam hallani. - mondta meggyőzően.
Ismét kopogást hallottam. Előrelépett, és egy kecses, barnahajú nő volt az.
- Zore vagyok.
- Akkor te-te most megakarsz...
- Igen. - majd ördögien felnevetett.
- Kérlek nee. Annyit szenvedtünk. - kérletem.
- Későő drágaságom. A testvéred lesz az első.
- Neee! - sírtam.
- Hubles! Vigye ki a lányt. És végezze ki!
Ekkor belépett egy nagydarab pasas, és magával vitte Vicki-t.
- Várj!
- Mivan? - kérdezte Zore.
- Csak hadd búcsúzzak el.
- Rendben. - susmogta a bajsz alatt.
Odakísérték hozzám a testvéremet.
- Figyelj Vicki! Bármi is történik tudd, hogy szerettelek és szeretni is foglak!
És ekkor kivonszolták őt. 5 percre rá egy erőteljes, hangos sikolyt hallottam. Zore felkuncogott.
- Mi olyan vicces?
Ekkor előrántottam a kést és beleszúrtam a mellkasába. Az "ajtó" még nyitva volt. Ekkor kirohantam. Futottam. Nem érdekelt, hogy merre és, hogy milyen fárat vagyok. Futottam. A reptérre értem. Felosontam egy repülőre. Nemtudtam hová tart, de nem is érdekelt, csak el onnan.

2 nap múlva...

Olaszországban voltam. Egy motelben kaptam ingyen egy poros szobát. Felhívtam anyát. Csak az üzenet rögzítő volt bekapcsolva.
- Anya! Anya figyelj. Zore megölette Vickit, pedig annyira siettem, de nem tudtam megállítani. Én leszúram a csajt, és most Olaszországban vagyok. Utazz Peruba és maradj ott. Szeretlek.
Leraktam a kagylót. Elindultam sétálni. Találtam egy szép kis LandRovert és feltörtem. Nem érdekelt, hogy elkapnak a zsaruk. De nem is jöttek. Azt mondják a város ahol mindenkit elfogadnak az...Volterra. Oda tartottam.