8. fejezet

Jenett szemszöge:

Mikor kiengedtek minket a házból annyira örültem. Chad mondta, hogy a régi házukba fogunk beköltözni. Jujj, de szuper lesz. Elvigyorodtam. Amikor odaértünk a házhoz egy nő egy gömbbel a kezében valamit motyogott.
- Szerbusztok fiatalok! Úgy érzem, hogy te lány... - kezdte.
Magamra mutattam, hogy rám értette-e.
- Igen te. Az unokatestvéred Fayette Dupren meg fog téged látogat. - mondta.
- Aha... kösz. - válaszoltam unottan.
Azzal a nő elment, mi pedig bementünk a házba. Gyönyörű volt. Chad körbevezettt minket. A szobám egyszerűen mesés. Kék és zöld színkombinációs volt. Zore szobája lila volt. Chadé pedig tengerkék. Annyira nagyszerű.
- Oh Chad, ez annyira szép. - mondtam lelkendezve.
- Igen, szerintem is. - válaszolta vidáman.
Ekkor furcsa hangokat kezdtünk hallani Zore szobájából. Nem akartunk berontani, szóval halkan odasettenkedtünk. Valakihez beszélt.
- Igen mester, becserkésztem egy lányt és egy fiút. A jósnő ugye le tudta őket fényképezni? - mondta. Egy kis szünettel később.
- Rendben. Még meglátjuk, hogy mit szólnak ezek a kis semmirekellő kis piócák, hogy megverték a testvéremet. - halk kacagás.
- Lisbeth kikapcsol.
Megmerevedtem. Már soha nem lesz ennek vége? Ekkor egy hangos kacagást hallottam.
- Minden rendben Zore?
- Igen!

Zore szemszöge:

Mikor lerázták Jenették a nyomkövetőt, Chad megmutatta a szobákat. Elég puccos hely, mit ne mondjak. Amikor egyedül tudtam lenni, bementem a szobámba és az MP4-emet bekapcsoltam és a fülhallgatót feltettem. Megnyomtam a sárga gombot és ekkor kapcsoltam a Mestert.
- Jónapot Mester! Hogy megy a küldetés? - kérdeztem kedvesen.
- Jónapot Lisbeth ügynők! Nagyszerűen. Találkozott remélem a nyomkövetővel! - mondta.
- Igen uram. - válaszoltam.
- És becserkészte már azokat a kis... - kérdezte eltompult hanggon.
- Igen mester, becserkésztem egy lányt és egy fiút. A jósnő ugye le tudta őket fényképezni? - mondta.
- Nagyszerű és igen, a kép nagyon jó lett! - mondta boldogan.
- Rendben. Még meglátjuk, hogy mit szólnak ezek a kis semmirekellő kis piócák, hogy megverték a testvéremet. - halkan kacagtam.
- Lisbeth kikapcsol.
Ekkor lekapcsoltam az MP4-et és hangos kacagásba kezdtem.
- Minden rendben Zore? - kérdeztem Jenett.
- Igen! - válaszoltam.

7. fejezet

Jenett szemszöge:

Megint beesteledett. És találjátok ki, mi történt? Igen, WC-re kellett mennem. Már kerülgetett a röhögő görcs, de nem szólaltam meg. Benyomtam a -es gombot, jöttek is. Fel keltettem Chad-et, mert azt mondta ,,Ahol én vagyok, ott van ő is". Egyáltalán nem látszott rajta, hogy fáradt vagy ideges lenne. Nyugott és magabiztos volt. Bementem a WC-be és elvégeztem a dolgomat. Megint kimentem a mosdó kagylóhoz, de nem Tamarát láttam, hanem Frenfortot. Átfutott rajtam a hideg. Csak egy rövid sikolyra tudtam venni a bátorságot.
- Áááááá! - ordítottam.
Abban a pillanatban Chad már ott is volt mellettem.
- Fren! Miért csinálod ezt, ezzel a kedves lánnyal? Mit ártott ő neked? - vetette a kislány szemére.
Két pillanat alatt az ideg betegből egy szeretni való kislány lett.
- C...c...chad? Te vagy az? - kérdezte.
- Igen Fren, én vagyok!
- óóóó Chad! - sírt.
- Shh...nyugi. - nyugtatta őt.
- Annyira hiányoztál. - még mindig dőltek a könnyek a szeméből.
- Te is nekem. - mondta Chad.
- És mit keresel itt? - vonta kérdőre Chadet.
- Anyámékat megölte Samara Morgen.
- MI?! Megölöm azt a sza*hát! Mindjárt jövök. - mondta. - Muhahahahaha!!
Ekkor a kislányból megint egy rémisztő szörny lett, valamit motyogott és kinyílt előtte egy kapu. Ő bement és mi csak néztek.
- Most meg mi történt? - kérdeztem.
- Úgy tűnik Fren elkapja Samarát. - kuncogott.
- Dehát őt nem lehet megölni. - mondtam rémülten.
- Te csak azt hiszed. - nevetett. - Fren kicselez akárkit.
- Ha te mondod.
Ekkor megint megnyílt az ajtó és Fren a földön a hajánál fogva húzta be hozzánk a kazettás csajt.
- Idefigyelj WC pumpa. Azonnal kérj bocsánatot Chad Houstontól!
- Bo..bo..bo.. - megszakították.
- Gyorsabban kis anyám. Láttalak ám a fodrásznál. - mondta. Erre kitépte Samara haját. - Pff...tudtam, hogy póthaj.
- Áááááá! Bocsánat Chad Houston! - könyörgött. - Engedjetek el!
- Na húzz innen és meg ne lássalak a barátaim és a családom körül, mert akkor nem kíméllek!
Ekkor beráncigálta Samarát a WC-be és lehúzta.
- Huh... ez durva volt. - jegyeztem meg.
- Sajnálom Jenett, nem tudtam, hogy Chad barátnője vagy... - mondta.
- Mi én... - ekkor Chad a kezét a szám elé tette.
- Köszi Fren, ha nem bánod most már megyünk. - mondta Chad.
- Oké, sziasztok! Majd még találkozunk. - válaszolt.
- Szia! - mondtuk egyszerre Chaddel.
Kisétáltunk mosdóból és bementünk a szobánkba. Elkezdtünk beszélgetni, de csak suttogva.
- Mégis mi volt ez? - kérdeztem felháborodottan. - Én nem vagyok a barátnőd! Pedig jó lenne...
- Leszel a barátnőm? - kérdezte elpirulva.
- Igen. - válaszoltam boldogan.

*következő*nap*

Jöttek értünk, hogy elmenjünk reggelizni. Ajj, utálom ezt a helyet! Mikor odaértünk a hangos bemondó megszólalt. Már megint???
- Figyelem! Jó hírünk van! A 207-es szoba lakóit kiengedjük ebből a házból és kívánunk nekik kevésbé ilyen rossz életet!
Úr isten! Kiengednek! Annyira örülök!! DE várjunk csak... Zore még kislány és sehol nem tudna élni. Van egy ötletem.
- Figyelj Chad, mivel Zore-nak nincsenek szülei nem tudna hová menni, lakhatna velünk? - kértem meg.
- Felőlem! - válaszolt mosolyogva.
- Igen! - ugráltam örömömbe. - Zore, mostantól velünk fogsz élni!
- Jee! - mondta boldogan.

6. fejezet

Jenett szemszöge:

Chad még sok mindent mesélt arról a kazettáról, hát gondoltam, megkérdezem, ismeri-e a frenforti történetet.
- Hát ez biztos rossz lehetett. - mondtam. - És te ismered ennek a helynek a történetét?
- Igen ismerem. - felelte. - Frenforti idegbeteg.
- Honnan? - csodálkoztam.
- Az a frenforti idegbeteg a dédnagymamám testvérének a lánya volt. Engem nem bánt, mert ismer.
- Értem, mert engem meg akar ölni.
- MI?! - szökkent fel. - Mégis miért?
- Mert a barátnőmet megölte, vagy valamit csinált vele és megakartam keresni, de egy lány elmondta mi történt és ezért megátkozott.
- Nyugi, ha velem maradsz, akkor nem fog bántani.
- Huhh, köszi. - mosolyogtam.
- Nincsmit. - mosolygott.

5. fejezet

Emmett vígasztalt és azt mondta, hogy megvéd a szörnytől. Furcsán éreztem magam. Mindegy. Visszamentem aludni, mert már a fáradságtól majdnem összeestem.

*következő*nap*

A hangszóró fülsüketítően megint megszólalt. Mégis miért? Ennyire sokat még nem használták azt a vackot.
- Figyelem! Új lakó! Chad Houston az új lakó. Mivel megüresedete gy ágy ezért ő is a 207-es szobába kerül! Köszönöm a figyelmet!
Megint egy új lakó. Lassacskán a fél város a mi szobánkban fog megélni. Mikor visszatértünk a szobában ült Chad, Alice ágyán.
- Szia Jenett! - köszönt.
- Ühm, szia. Gondolom te vagy Chad. Honnan tudod a nevemet? - kérdeztem.
- Onnan, hogy a pólódon van a cimkére írva. - kuncogott.
- Upsz, tényleg. - nevettem.
- Miért kerültél ide? - kérdeztem ismételten.
- Gondolom te is hallottál arról a kazettáról amit ha megnézel 7 nap múlva meghalsz.
- Igen.
- A szüleim megnézték és meghaltak.

4. fejezet

Jenett szemszöge:

Nagy sikoltásra lettem figyelmes. Egy nő rohant be az épületbe.
- Egy láá..á..á..nny! Kint a..a..a földön! Azonnal jöjjenek! - mondta rémülten a hölgy.
Néhány orvos ment ki, és a karjukba fogva hozták be a lányt. Amikor megláttam, hogy ki az a lány megdermedtem. Alice volt az, nem moccant. A teste jeges volt. A bőre fal fehér. A szeme vörös. Mégis mi történt? Az orvosok bevitték a 432-es kórterembe. Odamentem a recepcióshoz.
- Elnézést, mi történt Alice-cel? Azzal a lánnyal aki most hoztak be? - kérdeztem.
- Sajnálom, de nem mondhatom el, mert kiakadnál. Megfogod tudni. - válaszolta.
- Oké.
Visszaültem és a gondolataimba meredtem. Mégis hogyan? Megfogom tudni? Min akadnék ki? Ajj, ez annyira nyomasztó. Elfacsarodtam. Megpillantottam egy srácot. Még nem nagyon láttam, de biztos nem új, mert azt bejelentették volna. Odamentem hozzá.
- Szia, Jenett vagyok! - mondtam és mosolyogtam.
- Ohm, szia. Emmett vagyok. - mondta feszülten.
- Talán valami baj van? - kérdeztem félénken.
- Nem semmi, csak azon gondolkodtam, mi van az őrült ló lábán. - kuncogott.
- Miért? Mi van? - kérdezősködtem.
- Psziho-pata. - nevetett fel.
Errefelé nem nagyon hallottam még akárkit is nevetni.
- Nekem mennem kell, majd még beszélünk vicces fiú. - nevettem el magamat.
- Oké, furi lány. - nevetett.
Mrs. Ovverlung bevezetett minket a szobába. Olyan furcsa volt, hogy nincs ott Alice. De Emmett poénján legalább egy jót nevettem. Hihi.

*este*

Megint ki kellett mennem. Tudom, lefekvés előtt kéne, de hát akkor még nem kell. Benyomtam a 2-es gombot ismét és jött is egy férfi. Olyan volt, mint valami zombi, se kép, se hang. Egyszer csak meglátom Emmettet.
- Szia! Te is WC-re? - kérdeztem egy kuncogást leplezve a hangomban.
- Szia, nem. Te is hallod? - kérdi.
- Nem, mit? - gyanakodtam.
- Hát ezt a nevetést.
- Nem, de ha akarod megyek veled, csak várj meg.
- Oké.
Na, ebből baj lesz érzem. Na mindegy, bementem a fülkébe, elvégeztem a dolgomat. Mentem, hogy megmossam a kezemet és akkor a tükörbe pillantva megint láttam azt a lányt. Nem tétlenkedhettem, odaszóltam neki.
- Szia! - mondtam.
- Szia. - felelte.
- Ki vagy? - kérdeztem.
- Tamara Wrisburg.
- És miért vagy véres?
- Frenfort miatt.
- Mi az a Frenfort?
- Egy ideg beteg aki öt évente ebben a házban gyilkol. Én is az áldozata vagyok. Már 35 éve itt kísértek este a tükörben.
- És nem tudod, hogy miért hallanak egyesek hangokat?
- Nem engedheted, hogy utána menjenek! Frenfort volt az. Ő VOLT! NEEE!
Ekkor egy barna hajú kislány lépett elő a semmiből.
- Cö-cö-cö. Rossz kislány voltál Tamara. Nem megmondtam? - mondta gúnyosan a lány.
- Neee, kérlek Fren, neee. - sírt.
- Késő bánat.
Ekkor a lány elkezdte fojtogatni Tam-met. A falhoz verte egy csomószor. Amikor már Tam alig állt a lábán abba hagyta.
- Ha nem engeded Emmett Dale McCarty-t a nevetés után, a halálod hamarabb fog eljönni és nem leszek kíméletes!
- NEEE!
Ekkor Emmett betörte az ajtót. Mindenki eltűnt, csak mi maradtunk.
- Bocsi Jenett, de ordibálást hallottam. Minden rendben?
- Igen persze. Vagyis, dehogy is! Nem mehetsz a nevetés után, mert az ölte meg Alice-t. Most engem fog megölni, mert elmondtam, de nem hagyhatom, hogy többen meghalljanak!
- Nyugi Jenett, már nem hallom egy ideje.
- Jajj, ne. Akkor, ezt direkt csinálta.
Hangos zokogásba kezdtem.

3. fejezet

Jenett szemszöge:

Este van már. Mentünk aludni, de nekem nagyon ki kellett mennem a WC-re. Amúgy meg Sam el se mondta, hogy miért került ide. Na mindegy.
*Álom* Egy erdőben vagyok. Látom a fényt és futok felé. Nem is erdő volt, hanem ez a hely ahol most vagyok. A fény a való világ volt. Igen! Futottam, amikor elémtoppant egy félelmetes szörny. *Álom*
- Áááááááááá! - sikoltottam fel.
Tényleg ki kéne mennem a budira, mert mindjárt be pisilek. Megnyomtam a csengőt és megnyomtam a 2-es gombot, ami a WC-re kísérést jelenti. Istenem, ilyet. Pár perc múlva jött egy nő, és a mosdóba kísért. Az ajtónál kint várt. Bementem a fülkébe és végedtem a dolgomat. Amikor kimentem, odaléptem a mosdó kagylóhoz és a tükörhöz. A tükörben megláttam egy vörös hajú nőt, mindene véres volt.

Alice szemszöge:

Az éjszaka kellős közepén felkeltem. Semmit nem hallottam. Valami nagyon furcsát éreztem. Odamentem a telefonhoz és benyomtam a 3-as gombot. Ekkor jön egy orvos aki jön utánnam, ha ki akarok menni a folyosóra. Kimentem és megkerestem a recepcióst.
- Jó estét, Jenett Mennie hol van? - kérdeztem.
- A mosdóban.
Ekkor kacagást hallottam.
- Ön is hallotta a nevetést? - kérdezősködtem ismét.
- Nem. Lehet, hogy nem vette be a mai adag gyógyszerét?
Hadjuk. Egy fél pillanatra lehunytam a szemem, mire mindenki a földön feküdt. Lélegeztek, de nem mozdultak. Mi történhetett? Ismételten nevetést hallottam, de ez most hangosabb volt. A hang folytonos kacagásban tört ki. Hát követtem. Egy kórteremhez jutottam. A 2012-es volt. Nem is tudtam, hogy van ilyen? Talán azért, mert a 4. emeleten volt. Bementem. Egy barnahajú kislányt láttam. Még mindig nevetett valamin. Odaléptem hozzá.
- Szia kislány. Hát te mit keresel itt? - mondtam kérdően.
A lány csak 1 szót mondott, de az a fejembe vésődött.
- FRENFORT! - ordította.
A lány hangos, ördögies nevetésbe kezdett. A kezével, mintha el akart volna lökni maga mellől, hirtelen a falnak csapódtam. Ekkor elsötétült minden.

Jenett szemszöge:

Már 30 perce mozdulatlanul álltam a tükör előtt és azt a nőt, nem is nőt inkább egy kamasz lányt bámultam. Hangos kopogás törte meg a csendet.
- Jenett! Készen vagy már? - mondta a kint váró orvos.
- FRENFORT! Muhahahaha.
Azzal a lány eltűnt és megfogta a kezemet. Ordítottam.
- Igen, megyek mindjárt.
A kezemet a hideg víz alá nyomtam, mert nagyon fájt. Egy F betű volt át húzva egy X-xel. Ez meg hogyan? Mindegy menjünk. Amikor kimentem a mosdóból és visszaértem a szobába akkor vettem észre, hogy Alice nincs az ágyába. Gyorsan megkérdeztem a nőt, hogy hol van, de csak annyit mondott, hogy egy doktorral.

*következő*nap*

Mrs. Ovverlung keltett minket, mint mindig. Alice pedig sehol sem volt. Talán kiengedték? Nem hiszem. Leültünk az aszalhoz, ahoz ami a kegközelebb volt a recepcióhoz. Hallottam néhány dolgot a vezető és a recepciós beszélgetéséból.
- Én megmondtam, hogy eljön. Alice-t már elkapta és ha mi is bemegyünk akkor már nem látunk napvilágot az biztos.
- Blfgdlkngdfklndg. - *nem értettem*
- De nagyon kell vigyáznunk, mert szerintem a következő Emmett lesz a 198-as teremből. Tartsák figyelemben!
- Rendben!
Nos ennyi. Várjunk csak, nem ennyi?! Alice-t elkapta valaki és valahol itt. Ki az az Emmett? Soha életemben nem hallottam róla.

Recepciós szemszöge:

Mary Alice Brandon nincs itt. Szóval ő volt az első. Ő kapta a nevetést. Vele könnyen, fájdalom nélkül elbírkózott. Nem bántotta annyira. Emmett valószínűleg az éneklést hallja. Nagyjából megvan a lista, hogy ki milyen halált fog halni.

Mary Alice Brandon - nevetés - könnyű
Emmett Dale McCarty - éneklés - laza
Jane Elizabeth Volturi - dúdolás - mazchista
Kelly Stacy Lunk - morgás - fájdalom
Jenett Mennie - sikoly - brutális

2. fejezet

Jenett szemszöge:

A csöndet egy hangos recsegés szakította félbe. A hangos bemondó volt. A hang előtt egy zajos síp szó hallatszott. Mindenki csak a fülét fogta.
- Figyelem! Új lakó. A neve Samantha Rogers. A szobája a 207-es. Köszönöm!
A 207-es? Hisz az a mi szobánk. Remélem valami jófej lány és nem idegbeteg. A kaja, mint mondig förtelmes volt. Szerencsére kaptunk valami löttyöt is amit "teának" neveztek.
- Sorakozó! - szólalt meg a vezető.
Mindenki beállt a saját sorába és indult be a szobájába. Az új lány ott ült az ágyon. Odamentem hozzá.
- Szia! Gondolom te vagy Samantha! - mosolyogtam.
- Szia! Igen én vagyok, és te ki vagy? - kérdezte.
- Jenett Mennie. - válaszoltam. - Miért kerültél ide?
- Nem nagyon szeretnék róla beszélni, inkább majd holnap. Most túl fáradt vagyok. - mondta Sam.
- Oké, nem erőltetem. - szólaltam meg.
Azzal Sam ment és ráfeküdt az ágyára. Látszott, hogy neki se tetszik.

***

Ma is, mint mindig fáradtan kóvájogtunk ki az ágyból. Bejött Mrs. Ovverlung és kitessékelt minket a szobából a fülsüketítő ordításával. Köszi.

Sam szemszöge:

Valaki hangosan ordított a szobában. Az a nő volt, aki reggelente kelt minket. Pff.
- Kelés!
- Rendben! - válaszoltuk egyszerre.
Kimentünk az étkezőbe és leültünk az asztal mellé. Valami trutyi volt a kenyérre kenve. Elég furcsa színe volt, mert sárga pigmentű ételt nyomtak az orrunk elé.
- Figyelj Jenett, ha visszamentünk akkor elmesélem mi történt velem.
- Oké! - válaszolta Jenett.

Mrs. Ovverlung szemszöge:

Rendesen kiugrasztottam az ágyukból a lányokat. Örültem, hogy ilyen jó munkát végzek. Amikor kimentek, odajött hozzám a recepciós.
- Hölgyem, ugye tudja, hogy pár nap múlva ismét 5 éven keresztül eljön a... - közbevágtam.
- Ne szóljon senkinek! - vágtam rá.
- De ugye tudja a következményeit? - kérdezte.
- Igen!
Azzal elmentem a hölgy mellől.

Recepciós szemszöge:

Ajjaj, a naptára a Frenforti idegbeteg éve jött el ismét! Azonnal szólnom kell a vezetőségnek. Odamentem hát Mrs. Ovverlunghoz és elmondtam neki.
- Hölgyem, ugye tudja, hogy pár nap múlva ismét 5 éven keresztül eljön a... - mondtam, de közbevágott.
- Ne szóljon senkinek! - vágta rá.
- De ugye tudja a következményeit? - kérdeztem.
- Igen! - válaszolt, aztán elment.

Alice szemszöge:

Ott ültem az asztal mellett és csak piszkáltam a kaját. Egyszer csak látomásom jött: A Frenforti idegbetegről zagyvál valamit a recepciós Mrs. Ovverlungnak aztán ő faképél hagyja és a recepcióst elkapja. Meg kell állítanom.

1. fejezet

Jenett szemszöge:

Felkeltem a büdös, poros ágyból. Köhögtem. El sem tudom képzelni, miért kerültem ebbe a házba. Ez egy nyomasztó, rideg és kedvtelen hely. Utálok itt élni, de muszáj. Még csak 15 éves vagyok és a 18. életévemet be kell töltsem, ha el akarok innen menni.
- Ki az ágyból senkiháziak! Egy sorba, azonnal! - ordított egy hang. Mrs. Ovverlung volt. Irritált a hangja, meg ahogyan kinéz. Fúj.
- Igenis hölgyem! - feleltük egyszerre. Két szobatársam volt, Alice és Zore.
- 1 percük van arra, hogy felöltözzenek! Nyomás! Senkit nem várunk meg!
Rohantunk az öltözőbe, hogy felvegyünk a szokásos, fekete pólóból és szürke sortból álló egyenruhánkat. Már van 1 éve nem volt mosva. Egyszerűen bűzlött.
- Hagyják abba! Indulás az étkezőbe!
A kaja förtelmes volt. Mindig ugyan azt a moslékot adták nekünk. Komolyan, ezt élvezik? Leültünk az asztalhoz. A kajából muszáj ennünk, mivel mást nem kapunk. Már 12-en meghaltak ételmérgezésbe ill. koplalás miatt.